2011. augusztus 31., szerda

Nyaralás

Nehéz volt a döntés! Végül a román tengerpart mellett döntöttünk. Saját meglepetésünkre is a legjobb döntésnek minősült. Pihentünk, sétáltunk, fürödtünk, megégtünk. Csodajó volt!
Szállóhelyünk

Megérkezésünkor egy derűs, mosolygós hölgy fogadott és vezetett fel a szobánkhoz. Igaz nem azt a szobát foglaltuk le, de az is nagyon szép volt, egy éjszakát el lehetett tölteni benne annakn ellenére, hogy négyszemélyre szóló volt. Másnap reggel megkaptuk szobánkat és indultunk is a partra. Kihasználtuk a szép időt, a hullámokat.
Egész héten nagyon jó volt a víz, sokat lubickoltunk, játszodtunk.
Enni étterembe ettünk. Finom ízletes falatokkal kényeztettük magunkat. Szomjunkat a sőr, a jégkása meg az ásványvíz oltotta.
Az árak semmivel sem voltak magasabbak, mint nálunk, legalábbis azon a helyen, azon a partszakaszon ahhol mi voltunk (Eforie Nord).
Utolsó nap reggelén pedig elmentünk arra a partszakaszra ahhol testvéremek is voltak, de nekünk nem tettszett annyira, az árak is sokkal magasabbak voltak. Ugyan csak ott befizettünk az Aqua Magic nevű strandra. Különböző vizicsúszdákat probáltunk ki. Az koronázta meg nyaralásunkat.
Elégedetten és pihenten érkeztünk haza.


2011. augusztus 11., csütörtök

Krumplipürés hal- kence


Hozzávalók:
• 1 doboz tonhalkonzerv
• 1 tojás sárgája
• 1,5 dl olaj
• 2 kk. mustár
• citromlé
• 1 fej vöröshagyma
• 5 kanál krumplipüre
• só, bors

A tojásból, mustárból, olajból majonézt készítünk. Ebbe tesszük a konzervet és a krumplipürét. Egy közepes fej vöröshagymát reszelünk bele. Sóval, borsal, citromlével ízesítjük.

A krumplipüre akár el is maradhat, de nekem megmaradt az ebédtől és felhasználtam. Így krémesebb-pépesebb lett.

2011. július 26., kedd

Áfonyahab


Hozzávalók:
• egy csésze (2,5 dl) áfonya
• 3 tojás
• 2,5 dl tejszín
• 1 tasak habfixáló
• 6 kanál porcukor

Az áfonyát megmossuk és szűrőben lecsepegtetjük. A tojások fehérjét 3 kanál cukorral kemény habbá verjük. Egy másik edényben a tejszínt is felverjük. Az áfonyára tesszük a maradék cukrot és botmixer segítségével pürésítjük, erre öntjük a két habot és összekavarjuk. Adagolás utan hűtőbe tesszük 15-20 percet, de hűtés nélkül is lehet fogyasztani.

2011. július 17., vasárnap

Zöldborsó főzelék


Hozzávalók:
• 1 kg zöldborsó
• 2-3 szál csemege kolbász
• 3 hagyma
• ½ l paradicsomlé
• olaj
• só
• bors

A csíkokra vágott hagymát kevés olajon üvegesítettem, majd hozzáadtam a kolbászkarikákat. Amikor megpirult eléggé a kolbász hozzáadtam az előre megfőzőtt és leszűrt zöldborsót. Felöntöttem paradicsomlével, ízesítettem és kevés ideig főztem még.

2011. június 11., szombat

Rukkola saláta


Ezt a finom, laktatós salátát az e havi Erdélyi Konyhában találtam.
Hozzávalók:
• 4 főtt tojás
• 2 marék rukkola saláta
• 1 kk. mustár
• 1 dl tejföl
• bors
• ételízesítő
Az elkészítési módján egy kicsit változtattam. A tojásokat meghámoztam apróra vágtam a sárgájával együtt, erre raktam a rukkolát, a mustárt, a tejfölt és a fűszereket. Jól összekavartam és már ettem is.

Ki hogyan szeret főzni?

Alíztól jött ez a játék.A megadott válaszok közül lehet választani - pl. kivastagítod ami érvényes rád, vagy más válaszokat adsz.

A. Hogyan választod ki, mi kerüljön az asztalra?

1. Recept alapján, ezt követően vásárolom meg a hozzávalókat
2. Az otthoni alapanyagokat felhasználva, kiegészítve

3. Másként / változó (mondd el, hogyan?)

B. Hogyan főzöl és blogolsz?

1. Főzés közben fotózok, jegyzetelek
2. Főzés után fényképezkedek és leírom a receptet
3. Másként / változó (mondd el, hogyan?)

C. Milyen alapanyagokat használsz?

1. Kizárólag a legjobb minőséget - függetlenül az árától
2. A legolcsóbbat, függetlenül a minőségtől
3. Középminőséget - figyelek az árakra és a minőségre egyaránt

D. Mennyire tartod be a receptben előírtakat?

1. Teljes mértékben
2. Egyáltalán nem figyelem
3. Esetenként hozzáadok/kihagyok belőle

E. Mennyire hasznosítod a fölöslegesnek tűnő maradékokat? (süteménylapok szélei, tojás egyik része - sárgája, fehérje stb...)

1. Kidobom/elöntöm
2. Tárolom amíg felhasználásra kerül - Igyekszem minél kevesebbet pazarolni. Ha éppen főzés közben fel tudom használni a maradékot - pl. egy tojásfehérjét beépíteni egy fasírtba, panírba, levesbe, stb. -, akkor azonnal felhasználom, egyébként tárolom. S még így is előfordul, hogy kidobok valamit, mert már réginek találom.
3. Azonnal felhasználom

A kérdéseket továbbadom: Sedithnek, Zitának, Gizinek, Katinak

2011. május 28., szombat

Rakott krumpli


Hozzávalók:
• 1-1.5 kg főtt krumpli
• 6-7 tojás főtt tojás
• 20 dkg füstölt kolbász
• 5 dl tejföl
• só, bors

A főtt krumplikat még melegen meghámoztam és hűlni hagytam, majd mindent felkarikáztam. Egy hőálló edény aljára krumplikarikákat tettem, ezt követte a tojás a kolbász meg a fűszerek. Minden kolbász réteget jól meglocsoltam tejföllel. Ezt addig rétegeztem, míg minden elfogyott. Utolsó rétegként tejfölt hagytam.
10 percre a mikróba helyeztem, és már ettük is uborkasalátával.