2014. január 8., szerda

Mozaik-kenyér avagy töltött vekni



Legelőször kilencedik osztályban ettem ilyet az osztályfőnökömnél tett első látogatás során. Aztán rendszeresen készítette a kedves tanárnőnk, valahányszor meglátogattuk. Már az első alkalommal elmondta hogyan készül. Akkor eldöntöttem, hogy én is készítek majd, mert nagyon ízlett. Hát, azóta csupán két alkalommal készült el, valamikor régen a testvéremnél egy szülinapkor és most szilveszterre. 

Hozzávalók:
  • 2 db. vekni (kb. 40 cm hosszúak voltak)
  • 40 dkg vaj
  • 7 db. kis méretű savanyú uborka
  • 1 db. piros színű paprika
  • 20 dkg sajt
  • 25 dkg főtt füstölt csirkecomb/ vagy bármilyen felvágott
  • ½ citrom leve
  • só, bors

Elkészítés:
 A veknik oldalát hosszanti irányban bevágjuk, kikaparjuk a belsejét úgy, hogy a héja körül maradjon egy kevés kenyérbél. Egy tálban eklkészítjük a tölteléket. A vajat jó habosra kavarjuk (sajtkrémet is lehet használni fele-fele arányban), beletesszük a kockára vágott csirkecombot, savanyú uborkát, paprikát, sajtot(én bivalysajtot használtam)és  jól összekavarjuk. A kikapart kenyérbelet apróra tépkedjük és az is belekavarjuk a töltelék masszába. Sóval borssal, citromlével ízesítjük. Megtöltjük a vekniket, szorosan becsavarjuk háztartási fóliába és pár órára fagyasztóban tároljuk. Akár másnapig is lehet hagyni. Szeletelés előtt szobahőmérsékleten tartjuk, majd szeleteljük.

2014. január 1., szerda

Újévi köszöntő



Weöres Sándor: Újévi köszöntő

Pulyka melle, malac körme
liba lába, csőre –
Mit kívánjak mindnyájunknak
az új esztendőre?

Tiszta ötös bizonyítványt,
tiszta nyakat, mancsot
nyárra labdát, fürdőruhát,
télre jó bakancsot.

Tavaszra sok rigófüttyöt,
hóvirág harangját,
őszre fehér új kenyeret,
diót, szőlőt, almát.

A fiúknak pléh harisnyát,
ördögbőr nadrágot,
a lányoknak tűt és cérnát,
ha mégis kivásott.

Hétköznapra erőt, munkát,
ünnepre parádét,
kéményfüstben disznósonkát,
zsebbe csokoládét.

Trombitázó, harsonázó,
gurgulázó gégét,
vedd az éneket a szádba,
ne ceruza végét.

Teljék be a kívánságunk,
mint vízzel a teknő,
mint negyvennyolc kecske lába
százkilencvenkettő.