2010. április 6., kedd

Március vége, április eleje

A múlt hónap utolsó és ehónap első napjai nagyon zsufoltak voltak számunkra. Költözéssel kezdtük, majd a konfirmálási készülődéssel folytattuk. Szerdától minden nap Fickón voltam segíteni, mivel Húsvét vasárnapján volt az ebéd. Csütörtökön sütöttünk, a nagy kemencébe legalább hétszer volt begyújtva. 21 féle tésztát (süteményt) sütöttünk. Fogtam az alkalmon és számunkra is sütöttem hármat. Ezen a napon, ejszakán sültek meg a diplomata piskótái is amit csak másnap ráktunk le. Szombaton a Kultúrházban voltunk, ott a konyhán is segítettem, de a teremdíszítésével foglalkoztam a legtöbbet. Vasárnap pedig pincérkedtem.
A buli nagyon jóra sikeredett, annak ellenére, hogy az elején nekem laposnak tünt. Este hat után megkezdődőtt a tánc és ez feldobta az egészet.

A gépem még mindig szervízben, ezért nem teszek fel most képeket, de ahogyan sikerűl beszereztem egy párat ide is teszek fel.

2 megjegyzés:

sedith írta...

Milyen kár, hogy mi hamarabb eljöttünk! Látod, senki sem mondta, hogy bár a kamerát hagytuk volna ott!!! Én egyszer gondoltam rá, de éppen a "laposság" miatt vetettem el a dolgot. Ezek szerint kár volt. :(
A kicsi azóta is délutánonként belázasodik, sőt, ha jól sejtem most is lázas lesz. Még alszik.

Ami a süteményeket ilelti, remek munkát végeztetek. Csodálatosak és isteniek voltak mind. Megérte a fáradozást!:)
Puszi - jó vakációzást!;):)

sedith írta...

Nézz be hozzám, vár valami!:)
Puszi