2010. február 28., vasárnap

Zebratorta


Legelőszőr a Vacsoracsatában láttam ezt a receptet. Erdélyi Mónika készítette el. Még akkor elnyerte tetszésemet. Ma pedig Gizinél is találkoztam vele. Igaz, hogy egy kicsit másítottam a recepten , de a végeredmény jó lett.
A tészta:
30 dkg liszt, 10 dkg vaj, 1 tojás, 2 kanál méz,1 fél csomag sütőpor, 1 csomag vanília

A lisztet és vajat jól összedolgoztam, majd hozzáadtam a többi hozzávalót is. Egy nagyon jól nyújtható tésztává gyúrtam. Kinyújtottam akkorára, hogy befedtem egy 26 cm átmérőjű tepsit amit sütőpapírral béleltem ki.

A krém:
4 dl joghurt, 20 kanál édes tejszín, 50 dkg tehénturó, 2 tojás, 1,5 dl olaj, 15 dkg cukor, 1 csomag vanília, 3 kanál liszt, 2 kanál kakaó, 2 kanál csokis pudingpor, 2 kanál citromlé.

A joghurtot 5 kanál tejszínnel, a turóval, a tojással, az olajjal és cukrokkal jól elkavartam, hozzáadtam a lisztet és citromlevet. Ezeket is jól eldolgoztam, majd két egyenlő részre osztottam. Az egyik adaghoz hozzáadtam a kakaót, pudingport és a maradék 15 kanál édes tejszínt. Ezt is jól elkavartam.
Egy merőkanállal tettem a tésztára a fehér masszából, majd ennek a tetejére a barnából, ezt addig adagoltam amíg el nem fogyott a krém. Előmelegített sütőben 50 percig sütöttem.

4 megjegyzés:

sedith írta...

És nálam nem láttál ilyet?:P:D Igaz, nem krémes, de hasonlóan néz ki!:)
NAgyon szép. Ügyes vagy!:)

szannalina írta...

sedith
Dehogy nem, de itt nem a kinézetelére céloztam, hanem az állagára!

Gizi írta...

Jöttem megnézni a te zebrádat, és GRATULÁLOK hozzá, gyönyörű szép lett!!! Most én is nyelek ám nagyok, nagyon finom lehetett ezzel a kis változtatással.:)

szannalina írta...

Gizi
Én nem vagyok oda a túrós süteményekért, de ez nagyon ízlett!